Imádok olvasni, s ilyenkor a tél közepén van rá a legtöbb időm, ahogy az egyiket leteszem, kapom is fel a soron következőt. Könyvjelzőnek pedig a behajtott saroktól kezdve a buszjegyig sok mindent használok. Pár év múlva, amikor ismét kézbe veszek egy rég olvasott kötetet, sokszor találok benne ottfelejtett "könyvjelzőt". Régi blokkot a sarki boltból, a korábban említett buszjegyet (aztán jön is a döbbenet, hogy mennyit emelkedett azóta a jegy ára), papírzsepit, fényképet, sárga csekket, vagy éppen csokipapírt. Ennek is megvan a varázsa, de persze a könyvjelzőhasználatnak is. Hiszen készíthetünk, egyedi, vicces, praktikus, nekünk tetsző darabokat is. Válogassatok!
Picurka cica varrása lépésről lépésre szabásmintával
Rajongok az ilyen egyszerűen megvarrható apró kis figurákért, hisz az elkészítéséhez elegendő az én sekélyes varrótudásom is. Ajándékba, magunknak, kicsiben vagy nagyobb méretben, mindegy is, tüneményes. Borongós, zimankós délutánokra hasznos időtöltés, ha van kedvetek, készítsétek el.
Kreatívkodás gombokkal, 50+1 fantasztikus ötlet
A különböző színes gombokat már a nagymamám is gyűjtötte, egy egész varródoboznyi mennyiséget felhalmozott az idők során. Tőle tanultam, hogy a kidobásra szánt ruhákról, régi ágyneműhuzatokról is vagdossam le, mert jó lesz az még... Persze az ő szeme előtt nem valamilyen kreatív, kézműves felhasználás lebegett, de a mai fogyasztói társadalmunkban is mindenképpen érdemes figyelni az ilyen apróságnak tűnő részletekre. Az összegyűjtött gombok (nem ritkán igazán egyedi és különleges darabok) új helyet kaphatnak egy másik ruhadarabom, párnahuzaton, és persze kreatív fantáziánk is szabadon szárnyalhat a gombok szárnyán...
25+ helytakarékos ötlet tároláshoz kis otthonokba
Azoknak akik kisebb lakásban, családi házban élnek, sok fejtörést okozhat optimális kihasználása. Ezzel én is így vagyok, pici családi ház az otthonunk, így nagy lelkesedéssel gyűjtöm az alábbiakhoz hasonló ötleteket. Hiszen jó, ha mindennek van helye, de közben nem nyom agyon mindet a sok bútor, és marad egy kis élettér is. A velem egy cipőben járóknak gyűjtöttem ma praktikus, helykihasználós ötleteket.
Papírálarcok farsangra letölthető sablonokkal
A Pritt Kreatív Klubban hétről hétre gyermekekkel is könnyen megvalósítható ötleteket találtok. Rovatunk igazodva a jeles alkalmakhoz és aktualitásokhoz mindig naprakész ötletekkel jelentkezik. Immár beköszöntött a farsangi időszak, így hétről hétre ehhez kapcsolódó témákkal készülünk. Ma gyermekekkel is könnyen elkészíthető papírálarcokat hoztunk!
Utolsó kommentek